Emlékszem, nagymamám hogy ˇösszeszidott" (nem szavakkal), amikor a bizonyítványban ötösnél rosszabb jegy is szerepelt. Mert nagyon fontosnak tartotta rajzból, énekből és bizony tesiből is az ötös osztályzatot.
De nekem mindig más volt a véleményem.
És nem csak azért, mert kész terrort kaptam a nyakamba, mikor hármast kaptam kötélmászásból, vagy kettest emberábrázolásból. Hanem azért, mert tudtam, hogy nem vagyok többre képes. Akárhogy küzdöttem, nem ment a jobb jegy.
Ezért mindig is úgy gondoltam, hogy egy gyermek nem attól jó tanuló, ha mindenből ötös, hanem ha saját képességeihez képest teljesít jól vagy jobban. Így nevelem a gyerekeimet is. Ha tudom, hogy valamire képes azt csinálja meg, de ha tudom, hogy valami nem megy a képességei miatt, akkor nem bántom érte.
Miért?
Mert már az is nagy eredmény lehet egy gyerektől, ha ír egy hármas dolgozatot, vagy sikerül a kötél feléig felmásznia.
A félévi bizonyítványról is ugyanígy vélekedek. Nem a kitűnő bizonyítvány a cél, hanem az, hogy a képességeihez mérten teljesítsen.
Olyan lenne tudni, hogy ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül!
Te egyetértesz velem vagy másképp gondolod?
Írd meg!
Köszönöm, hogy elolvastad! Ha tetszik lájkold és oszd meg!
