Milyen a kisgyermekek figyelme?
2020. november 02. írta: K.TakácsOrsi

Milyen a kisgyermekek figyelme?

Most kiderül

school-1661731_640.jpg

Úgy fogalmaznék, hogy a figyelem mindennek az alapja. Ha nincs türelme a gyermeknek egy dologra figyelni, nem tudja elsajátítani, megtanulni, alkalmazni. A figyelem kell az iskolai előrehaladáshoz és a tanagyag megértéséhez egyaránt. a figyelem nem más, mint a sok inger közül kiválasztani a helyzetnek megfelelőt és reagálni arra.

Fokozatai:

1. A csecsemőknek, újszülötteknek lényegében csak reflexeik vannak. Kb. 2 hónapos korára édesanyja hangjára már felélénkül: figyel.

2. Kisgyermekeknél vehető észre az önkéntelen figyelem. Ez az a korszak, amikor még csak arra tud huzamosabb idegig koncentrálni, ami érdekli. Ilyenkor még könnyű elvonni a figyelmét, rávenni, hogy mással foglalkozzon. De az már egy nehezebb feladat, hogy bármire figyeljen hosszabb ideig.

3. Eleinte 2-3 éves korban csupán pár perc (5-10), míg egy tevékenység foglalja le, később 5-6 éves korára ez kitolódik akár 20 percre is, mire iskolába kerül pedig (jó esetben és jó tanár hatására) képes végigülni egy tanórát és még el is mondja mi történt. Így alakul át az önkéntelen figyelem szándékos figyelemmé.

Mit tehetsz, hogy segítsd gyermeked figyelmének fejlődését?

  • Egyszerre, egy időben minél kevesebb inger érje. tv, evés és játék ne egyszerre legyen. Ha társasoztok lehetőleg ne tv, rádió, zene szóljon a háttérben.
  • A rendszeresség és állandóság szintén segíti az elmélyült koncentráció kialakulását.
  • Megfelelő pihenés, alvás. Ha még igényli a napközbeni alvást, engedd neki, de ne is akard ráerőltetni, ha már nem szeretné. Viszont utóbbi esetben figyelj a éjszakai alvására, hogy kellő időt pihenjen az agya.
  • Mozogjon sokat! Hiszem, hogy egy kisgyerek fő feladat a futkorászás, ugrándozás, kúszás mászás, önfeledt rohangálás.
  • Kezd, mindig ott, amit szeret. Majd utána próbáld meg a nem annyira kedvelt elfoglaltságot megmutatni neki.

Ha valamit nem szeret, próbáld pozitív tapasztalással megkedveltetni vele. Viccelődés és humorérzék előnybe kerül ilyenkor. Pl ha nem szeret elpakolni: Csináljátok ketten és közben ezzel segítetek egy kedvenc mesehősének.

Honnan tudhatod, hogy gyermeked szándékos figyelme megfelelő?

  • A tőle kért feladatot megfelelően végzi el. Nem vét hibát, mert az adott feladatara koncentrál.
  • Egy pontra fókuszál.
  • A “feladat” felé fordul. Pl: ha épp homokozik, nem a kerti asztal lába felé néz.
  • Van, mikor jellegzetesen tartja, fejét, vagy épp “kilóg” nyelve.
  • Szinte lélegzetvétel nélkül alkot. Ezzel is kizárja a zavaró ingereket.

Ha hasznosnak találtad a cikkemet, kérlek oszd meg!

Ha további kérdéseid vannak gyerek és Lájkold a Facebook-oldalamat vagy lépj be Facebook-csoportomba, ahol bátran lehet kérdezni, beszélgetni és még közben hasznos kis 1perces játékokat is megosztok.

A bejegyzés trackback címe:

https://segitsegaszuloknek.blog.hu/api/trackback/id/tr6316269492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása